Keresés

Elérhetőség

♥ Kedvenceik. hu ♥

radmaria08@freemail.hu

webfriss

2014.09.27 07:47

webfriss

 

Mi kell a nőnek, ha lovas?

 
 
 
 

Külső szemlélő számára a lovas lányok mind kimért úrihölgyeknek tűnhetnek, de ha férfi létedre bedőlsz ennek a sztereotípiának, nagy meglepetésben lehet részed.

A lovas lányok sok tekintetben hasonlóak: mind a lovaglást, mind a lovaikat nagyon komolyan veszik, és mások szemében elég furcsa prioritásaik lehetnek. Fel is merül rögtön a kérdés, hogy vajon kinek is lenne kedve egy olyan emberrel randevúzni, aki a fél életét egy istállóban tölti?

Ha te ilyen elvetemült és elszánt vagy, most elmondjuk, mire is kell felkészülnöd. Íme, öt kritérium, aminek meg kell felelned ahhoz, hogy reális esélyekkel vághass bele egy ilyen kapcsolatba:

1. Légy támogató: Lényegében minden kapcsolat alapja, hogy a feleknek támogatniuk kell egymást, de a lovasoknak a szokásosnál is valamivel több támogatásra lehet szüksége, mind érzelmi, mind pénzügyi oldalról. Egy ló maximálisan kitölti a lovas gondolatait, idejét és pénzügyi kereteit is. Ne lepődj meg azon, hogy  egy lovas lány akár hajnali háromig hajlandó az istállóban ülni lova mellett, ha úgy érzi, hogy annak valami baja van. Készülj fel rá, hogy szíved hölgye a következő versenyre is benevez - még akkor is, ha ez nem tesz jót a havi költségvetésének - egyszerűen azért, mert muszáj

2. Légy türelmes: Nem minden lovas késik rutinszerűen és szándékosan, de tény, hogy a lovak egyszerűen kiszámíthatatlanok. Lehet, hogy szíved hölgyének lova az év 364 napján könnyedén és engedelmesen felszáll a lószállítóra, de előfordulhat, hogy pont a nagy családi ebéd napján makacsolja meg magát. Vagy az egyébként mindig pontos patkolókovács pont aznap késik egy órát. A türelem tehát elengedhetetlen. 

3. Fogadd el, hogy nem egy divatmagazinból lépett ki: Egy lóval eltöltött, hosszú nap végén a lovasok általában koszos körmökkel, a kobak alatt formázott, széna- vagy szalmaszálakkal is dekorált frizurával esnek haza. Nem céljuk, hogy minél borzasztóbban nézzenek ki, de ez az életformájukkal jár. Lehet, hogy elsőre egy kecses, mindig üde hercegnő képe él benned a lovas lányokról, de ne ringasd magad illúziókba!

4. Hagyd vezetni: Bármilyen meglepő, a lovas lányok nagy része szeret vezetni, sokuk könnyedén és magabiztosan vontat lószállítót, vagy kezeli a traktort. Azok a lovas hölgyek, akik saját lószállító utánfutót is beszereznek - amihez persze megfelelő autó is dukál - nem véletlen, ha a végén értenek is hozzájuk. Emellett jó, ha észben tartod, hogy napi szinten cipelnek szénabálákat, zabos és takarmányos zsákokat, úgyhogy gyakran elég kemények, erősek is.Persze nem baj, ha besegítesz, de ne lepődj meg, ha mindent maguk akarnak megcsinálni.Nem hercegnők ők, akik várják a fehér lovon érkező herceget - inkább ők maguk ülnek azon a bizonyos lovon!

5. Légy megértő. „Holnap bemutatóra megyek, és vasárnap este jövök csak haza. Elleszel itthon egyedül, ugye?” Vagy „Jó volt a díjlovas programom?” Jó ha tudod, hogy a lovas lányokéjt nappallá téve dolgoznak. Kevés energiájuk marad estére, de mégis ugyanúgy folytatják másnap reggel. Őrült, dolgos életük van. Megértő és támogató társra van szükségük, akire számíthatnak. Ugye megérted?

 

megdöbbentő a külömbség ...

Kígyók: a Leptotyphlops carlae (barbadosi fonálkígyó) és a zöld anakonda

Állati rekorderek

Lovak: a Falabella és a Shire

Állati rekorderek

Bálnák: a törpe ámbráscet és a kék bálna

Állati rekorderek

Madarak: a méhkolibri és a strucc

Állati rekorderek

Halak: a Paedocypris progenetica és a holdhal

Állati rekorderek

Cápák: a törpe lámpáscápa és a cetcápa

Állati rekorderek

Vadmacskák: a rozsdafoltos macska és a tigris

Állati rekorderek

Pillangók: a Brephidium exilis és az Alexandra királyné

Állati rekorderek

Rákok: a borsórák és az óriás japán rák

Állati rekorderek

Hüllők: a bordás krokodil és a törpegekkó

1747

Nyulak: az észak-amerikai törpenyúl és a német óriásnyúl

Állati rekorderek

Pókok: a Patu digua és a góliát madárpók

1184

Polipok: az Octopus wolfi és az óriáspolip

Állati rekorderek

Denevérek: a dongódenevér és az óriás repülőkutya

repulokutya

Delfinek: a maui delfin és a kardszárnyú delfin

Állati rekorderek

Teknősök: a fűrészes bozótteknős és a kérgesteknős

Állati rekorderek

Rókák: a sivatagi róka és a vörös róka

Állati rekorderek

Békák: az amaui minibéka és a nyugat-afrikai góliátbéka

Állati rekorderek

Juhászkutyák mentik meg a veszélyeztetett törpepingvineket Ausztráliában

Cimkék: 

  • 804
     

Teljes siker koronázza ausztráliai állatvédők szokatlan, de a jelek szerint eredményes ötletét: évekkel ezelőttolasz juhászkutyákat telepítettek be a földrészre egy kihalástól fenyegetett helyi pingvinfajta, atörpepingvinek megmentésére a ragadozóktól. A program 2006-ban kezdődött, amikor egy pár maremma-abruzzói juhászkutyát költöztettek az Ausztrália déli tengerpartja közelében lévő sziklás Middle-szigetre abban a reményben, hogy a farkasokkal is bátran szembeszálló négylábúak megvédik majd az alig negyven centiméteresre megnövő madarakat ellenségeiktől. A törpepingvin a legkisebb pingvinfajta, példányai Ausztrália és Új-Zéland partjai mentén elhelyezkedő szigeteken élnek. Legfőbb ellenségük a térségben idegen, behatoló állatként számon tartott vörös rókák, amelyek úszva teszik meg a távot a szigetekig a sekély vízben, hogy a kistermetű madarakra vadásszanak.

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Az állatvédők éveken át hiába próbálkoztak azzal, hogy megmentsék a törpepingvin-kolóniát a kihalástól. Amadarak száma néhány év alatt 5000-ről alig tízre apadt a vörös rókák „razziáinak” betudhatóan. Amaremma-abruzzói juhászkutyákban azonban „emberükre akadtak” a ragadozók. A kutyák vadul ugatnak, amikor más állatok közelítenek a madarak felé, ráadásul a rókák már messziről megérzik a szagukat, és azóta inkább távol tartják magukat a pingvinektől. A maremmákat kiskoruktól fogva együtt nevelik a nyájjal, amelyhez később egész életükben hűek maradnak. Most a pingvinkolóniára vigyáznak, aminek eredményeként – a New Zealand Herald című lap beszámolója szerint – a madarak populációja csaknem 200-ra duzzadt. A program sikerességét jelzi, hogy 2010-ben elnyerte az ausztrál kormány természetvédelmi díját, az állatvédők pedig azt fontolgatják, hogy a szulák védelmében is bevetik a hűséges négylábúakat.

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Kutyák mentik meg a törpepingvineket Ausztráliában

Száz gyönyörű madárfaj halhat ki

 

Cimkék: 

  • 799
     

Vadászaterdőirtás és a természetes élőhelyek szűkülése miatt minden nyolcadik madárfaj a kihalásszélére sodródott, állapították meg a Londoni Zoológiai Társaság és a Yale Egyetem szakemberei, akik összeállították a leginkább fenyegetett ritka madarak százas listáját. A 9993 ismert madárfajra kiterjedő tanulmányban különböző alkatú és méretű szárnyasok szerepelnek, a világ több mint 170 országából. Ezek közt 62 olyan faj van, amely kizárólag származási országában fordul elő. Az adatok szerint a Fülöp-szigeteken van a legtöbb veszélyeztetett őshonos madárfaj, és az érintett országok közül Indiában fordul elő a százas lista legtöbb képviselője. – írja az MTI.

A lista top tízes mezőnye:

óriásíbisz (Thaumatibis gigantea)

 

óriásíbisz (Thaumatibis gigantea)

új-kaledón kuvikfecske (Aegotheles savesi)

 

új-kaledón kuvikfecske (Aegotheles savesi)

kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus)

 

kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus)

kakapó vagy bagolypapagáj (Strigops habroptilus)

 

kakapó vagy bagolypapagáj (Strigops habroptilus)

kagu (Rhynochetos jubatus)

 

kagu (Rhynochetos jubatus)

bengáli túzok (Houbaropsis bengalensis)

 

bengáli túzok (Houbaropsis bengalensis)

erdei kuvik (Athene blewitti)

 

erdei kuvik (Athene blewitti)

majomevő sas (Pithecophaga jefferyi)

 

majomevő sas (Pithecophaga jefferyi)

fehérhasú fregattmadár (Fregata andrewsi)

 

fehérhasú fregattmadár (Fregata andrewsi)

szumátrai földikakukk (Carpococcyx viridis)

 

 

szumátrai földikakukk (Carpococcyx viridis)

A Föld leghosszabb életű állatai

 

Cimkék: 

  • 1962
     

Walesi tudósok Izland partjainál nemrégiben egy olyan kagylót találtak, amely a vizsgálataik szerint több mint négyszáz évet élt. Ezzel jelenleg ez a kagyló a bizonyítottan legtovább élt állati egyed a Földön. Az esemény apropóján összegyűjtöttük, mely állatfajok egyedei érhetnek el akár emberi léptékkel mérve is matuzsálemi kort, melyek a világ leghosszabb életű állatai.

kagylók héján látható gyűrűket megszámolva, a fák évgyűrűihez hasonlóan, meghatározható az állat életkora. Ezt tették Paul Butler tengerbiológus és munkatársai, akik a walesi Bangor Egyetem kutatóiként vizsgálták Izland part menti vizeit, és a tengerfenékről hoztak fel egy kagylót, amely az Arctica islandica fajhoz tartozott. A kutatás az Európai Unió támogatásával megvalósuló Millennium-projekt része, amelynek célja az elmúlt ezer évben végbement éghajlatváltozás tanulmányozása. A kutatók elmondása szerint a kagylóhéj növekedési gyűrűit vizsgálva következtetni lehet az adott időszakban uralkodó ökológiai tényezőkre – a tengervíz hőmérsékletére, a sókoncentrációra, de a táplálékellátottságra is.

1. helyezett

Sellőkagyló

 

A pontos kormeghatározás tanúsága szerint a kagyló 405-410 éves volt, így megdőlt az eddig ismert legidősebb állat életkori rekordja. A kutatók még csak találgatni tudnak, hogyan képesek ezek a kagylók ilyen sokáig élni. Valószínűnek tűnik, hogy a tengeri életkörülmények hozzájárulnak e kagylók hosszú élettartamához – több kétszáz évnél idősebb egyedet találtak már az Ír-tengerben és az Északi-tengerben is. Emellett Chris Richardson, a kutatócsoport egyik tagja azt gyanítja, hogy a kagylók evolúciójuk során olyan hatékony élettani védőmechanizmusokat fejlesztettek ki, amelyek segítségével ellensúlyozni tudják az öregedés folyamatait. E mechanizmusok vizsgálatával közelebb juthatunk az öregedés pontosabb megértéséhez is.

Arctica islandica

A jelenleg ismert legidősebb állat tehát a 405-410 éves kor elérésére is képes Arctica islandica tengeri kagyló. Vajon mely állatfajok képviselői élhetnek még emberi léptékkel hasonlóan hosszú ideig? Összegyűjtöttük ezeket a fajokat, a lista azonban sok bizonytalansággal terhelt. A kagylóktól eltérően ugyanis a legtöbb faj egyedeinek életkorát csak közelítőleg lehet meghatározni. A kagylók kormeghatározásához hasonló módszerrel lehet a halak életkorát is megbecsülni. A pikkelyeket vizsgálva “évgyűrűket” fedezhetünk fel rajtuk, ezek kialakulását a télre és a nyárra jellemző ökológiai körülmények váltakozása okozza. Más állatfajok esetében – például a kutyáknál és a macskáknál – a fogak állapota alapján lehet a legpontosabb becslést adni az állat életkoráról: a fiatal egyedeknél a fogak növekedése, míg a felnőtteknél a fogak kopása jelzi az életkort.

2. helyezett

Grönlandi bálna

 

A második a listán a grönlandi bálna (Balaena mysticetus). E bálnák felnőtt korukra több mint 18 méteresre nőnek meg, testsúlyuk már születésükkor eléri az egy tonnát, a kifejlett állatok pedig akár 54 tonnát is nyomhatnak. Számos esetet írtak le, amikor egy-egy bálnatetem bőrébe fúródva évszázados szuronyhegyeket találtak. Jeffrey Bada, a kaliforniai Scripps Oceanográfiai Intézet munkatársa a bálnák szemében, illetve fogaiban mért aszparaginsav-koncentráció változásai alapján képes megbecsülni a bálna életkorát. Mérései szerint a grönlandi bálnák átlagosan húsz-hatvan évig élnek, de néhány egyed életkorát 135, 159, 172, sőt, 211 évesnek határozta meg. Módszere pontosságát azonban több kutató vitatja.

Grönlandi bálna

3. helyezett

Teknősök

 

Talán nem meglepő, hogy tízes listánkon öt teknősfaj is helyet kapott. Őket összevontuk, így a harmadik helyezést érték el a sorban. Valószínűleg közülük is a madagaszkári sugaras teknősök (Geochelone radiata) élnek a legtovább. Egyes feljegyzések szerint egy teknős, amelyet James Cook angol felfedező ajándékozott a tongai királyi családnak 1773-ban vagy 1777-ben, még II. Erzsébet királynő 1953-as tongai látogatásakor is élt, így legalább 176 éves lehetett. Halálakor, 1965-ben elérhette a 188 éves kort is. A sugaras teknősök súlyosan veszélyeztetett állatok, Madagaszkár déli részén élnek. Nem nőnek olyan nagyra, mint más hosszú életű teknős fajok, átlagos testtömegük körülbelül 16 kg.

Geochelone radiata

A világ egyik legnagyobb súlyú teknőse a Galapagos-szigeteken honos óriás teknős (Geochelone elephantopus porteri). A felnőtt állatok elérhetik a háromszáz kilogrammos testtömeget is, páncéljuk akár 120 centiméter hosszú is lehet. Bár a vadon élő egyedek maximális élettartama nem ismert, tavaly hunyt el egy nőstény Ausztráliában, amelyről a hagyomány úgy tartja, hogy Charles Darwin gyűjtötte 1835-ben a Galapagos-szigetek egyikén. A teknős ezután Angliába, majd onnan Ausztráliába került. E történet szerint a teknős halálakor túllépte a 170. életévét, sokan azonban rámutattak a történet ellentmondásaira.

Geochelone elephantopus porteri

Az aldabrai óriásteknős (Geochelone gigantea) a Seychelles-szigetekhez tartozó Aldabra-atoll szigetein él. Szinte eléri a galapagosi óriásteknős testméreteit: 120 centiméter hosszú a páncélja, testtömege pedig 250 kilogramm is lehet. A többi nagytestű teknőshöz képest szerencsés helyzetben voltak e faj egyedei az elmúlt évszázadok során, minthogy az Aldabra-atollon az emberi befolyástól védetten él ma is legnagyobb, 152 ezer egyedet számláló populációjuk, s emellett Zanzibár szigetén is él a faj egy elszigetelt populációja. Számos eltérő élőhelyet benépesítenek, a füves síkságtól a mangrove mocsarakig. A ma élő legidősebb aldabrai óriásteknős elérheti a 150-170 éves kort is, sőt egyes erősen vitatott hitelességű beszámolók szerint egy Indiában, tavaly elhunyt egyed 255 éves volt.

Geochelone gigantea

Sokan tartanak hazánkban is görögteknőst (Testudo hermanni) terráriumban. Bulgáriában, Romániában és Európa mediterrán vidékein vadon is él, leggyakrabban sziklás, bozótos domboldalakon, illetve ligetes erdőkben találhatók jelentős számban. A korábban említett teknősfajokhoz képes testmérete jóval kisebb, páncéljának hossza ritkán haladja meg a 25 centimétert (érdekesség, hogy a nőstények általában nagyobbra nőnek, mint a hímek). Fogságban életkoruk meghaladhatja a száz évet, a legidősebb példány a feljegyzések szerint 160 évig élt.

Testudo hermanni

A görögteknőshöz hasonlóan a dobozteknősöket is gyakran tartják házikedvencként. Ázsiában és Észak-Amerikában is élnek dobozteknős-fajok, amelyek nincsenek szoros rokonságban egymással. Közös nevüket magas, kupola formájú páncéljukról kapták, amely lehetőséget biztosít arra, hogy az állat a ragadozók elleni védekezésként teljesen visszahúzódjon páncéljába. Az észak-amerikai dobozteknősök mindenevők, fiatal korukban elsősorban csigákkal, rovarokkal táplálkoznak, majd fokozatosan áttérnek a növényevésre. Fogságban általában ötven-hatvan évig élnek, néhány egyed azonban megélheti a százéves kort, sőt, egyes feljegyzések szerint a legidősebb dobozteknős 123 éves korában múlt ki.

dobozteknős

4. helyezett

Pulykakeselyű

 

A legtovább élő madárfaj valószínűleg a pulykakeselyű (Cathartes aura). Észak- és Dél-Amerikában őshonos, számos, eltérő éghajlatú élőhelyhez is képes alkalmazkodni, a szubtrópusi erdőtől a sivatagig. Dögevő, szinte kizárólag elhullott állatok tetemeivel táplálkozik, amelyeket azok szaga alapján talál meg, alacsony magasságból pásztázva a felszínt. A vadon élő egyedek ritkán haladják meg a húsz éves életkort, de 118 éves pulykakeselyűről is szólnak beszámolók, amelyek megalapozottsága azonban ellenőrizhetetlen.

Pulykakeselyű

5. helyezett

Közönséges ara

 

közönséges ara (Ara ararauna) az egyik legismertebb nagytestű papagájfaj. Élénk kék-sárga színezettsége miatt sokan tartják fogságban díszmadárként. Dél-Amerikában őshonos, ahol gyümölcsökkel, kemény héjú magvakkal táplálkozik. Valóban hosszú ideig élnek, nem ritka a hatvan éves madár. Az angol Daily Mirror című lap beszámolója szerint egy közönséges ara elérte a 106 éves kort is. Tulajdonosa állítása szerint a madár 1899-ben kelt ki a tojásból, a második világháború idején pedig Winston Churchill brit miniszterelnök tulajdonában volt. A Churchill-hagyaték kezelői mindazonáltal cáfolták ezt az állítást.

Közönséges ara

6. helyezett

Hattyú

 

A hattyú (Cygnus olor) hazánkban is honos nagytestű vízimadár, testsúlya elérheti a tizenhat kilogrammot is. A hím és a nőstény madár igen hasonló egymáshoz, mindkét nem közreműködik a fiókák kikeltésében: a hím gyakran őrzi a tojásokat, míg a tojó élelmet keres. Általában nagyjából 30-35 éves korig élnek, de leírtak már 102 éves hattyút is.

Hattyú

7. helyezett

Ponty

 

A magyar vizekben is gyakori ponty (Cyprinus carpio) és rokonai a halak között igen hosszú, akár száz évet is meghaladó kort élhet meg. Közülük is kiemelkedik a nemesített és díszhalként tartott pontyváltozatok élettartama, amelyek tenyésztésének Kínában és Japánban régre visszanyúló hagyománya van. Ezek a halak, amelyeket világszerte koi-nak hívnak (a szó japánul pontyot jelent), állílag kétszáz évig is elélhetnek.

Ponty

8. helyezett

Afrikai elefánt

 

Afrikában két elefántfaj él, mindkettőt szokás afrikai elefántnak hívni. Egyikük az afrikai szavannai elefánt vagy egyszerűen afrikai elefánt (Loxodonta africana), a másik az erdei elefánt (Loxodonta cyclotis). Az afrikai elefántok átlagosan 70 évig élnek, élettartamuknak, az orvvadászat vagy betegségek közbelépése nélkül, őrlőfogaik kopása szab határt. Életük során általában hat őrlőfogkészletet használnak el: a fogak folyamatosan kopnak-töredeznek, helyüket újabb fogak veszik át. Az utolsó, hatodik fogkészletet a legtöbb elefánt hatvanöt-hetven éves korában veszíti el, e fogak helyett azonban már nem nőnek újabbak, az elefánt így nem képes táplálkozni, és hamarosan kimúlik.

Afrikai elefánt

9. helyezett

Aligátor

 

A két aligátorfaj – a mississippi aligátor (Alligator mississippiensis) és a kínai aligátor (Alligator sinensis) – egyedei gyakran meghaladják az ötven éves kort, de a feljegyzések szerint az egyik példány, amely ma is a belgrádi állatkert lakója, 1937 óta él ott, így legalább hetven éves. Egy másik aligátor, amely a rigai állatkertben múlt ki idén, legalább 72 éves volt. Amint nevük is mutatja, az aligátorok az Egyesült Államokban, illetve Kínában őshonosak. A kínai aligátor az egyik leginkább veszélyeztetett állatfaj bolygónkon: vadon kizárólag aJangce folyó völgyében él néhány tucat példány. Ennél több egyedet tartanak a világ állatkertjei fogságban, így van még némi remény e faj megmentésére.

Aligátor

10. helyezett

Amerikai uhu

 

A legtovább élő bagolyfaj az amerikai uhu (Bubo virginianus), a legidősebb példány a feljegyzések szerint 68 éves korában múlt ki. Egész Amerikában elterjedt, a hazai baglyokhoz hasonlóan kisemlősökre, hüllőkre és rovarokra vadászik. Először kifinomult hallásával érzékeli zsákmányát, majd fejét a hang irányába fordítva követi prédaállatát. A feje két oldalán lévő “tollfülek” eltérő magasságban helyezkednek el, így a zsákmány hangja kis késleltetéssel éri el a hallójáratait. E késés alapján a bagoly pontosabban meg tudja határozni a hang forrásának helyét.

Amerikai uhu